Adventi, karácsonyi készülődés

Azt gondolom sokunknál egyre kevésbé az ajándék a kérdés, sokkal inkább a tartalmasan együtt töltött idő. Hogy is szorítsunk be némi minőségi időt 2 bemutató óra, 3 intézményi program, 2 dekorálás, 3 sütés, 1 nagytakarítás és 10 egyéb dolog közé. Ugyan még kicsik a gyerekek, de számomra is naptár kell, hogy tudjam, hol is kell megjelennem a decemberi hajrában. Ráadásul az év vége felé már fáradt, nyűgös mindenki, ezer feladatot örököltünk, amit ki kevesebb, ki több görccsel próbál megoldani, hisz az x.y. is kisujjából rázza ki. Vagy nem. Elmesélem mi milyen utat jártunk be eddig.

A nagy megszületésével a CSODÁt akartuk megteremteni, így csupa nagybetűvel, aztán úgy alakult, hogy mindenki csúnyán lebetegedett az utolsó pillanatban Sopronban, pedig nagy családlátogatást terveztünk, anyósék pedig 24-én kora délutánig mindig dolgoznak, aztán végkimerülésben kidőlnek szegények. Mi meg maradtunk egy üres hűtővel, néhány szendviccsel, persze azt is jó száraz kenyérből, csak hogy az idill teljes legyen karácsonyi menünek és egy fogzó, keservesen zokogó 4 hónapossal, aki másodpercekre sem akart elválni tőlem. Ja igen, a férjem nem tud főzni. Kicsit sem. Sejtheted, hogy nem erre gondoltunk eredetileg.

Aztán persze még voltak fellángolásaim, amikor 24 rúd bejglit sütöttem (mondjuk azóta is pár rúddal sütök, mert sokan vagyunk és hát mégiscsak….), de engedni kellett, mert minden nem megy, pedig megpróbáltam, még majd 8 hónapos kismamaként is. Mert ha senki nem vállalja, akkor mi lesz, boltit mégsem ehetünk karácsonykor. Ugyan miért is ne lehetne? De idő kellett, míg újabb dolgokat elengedtem. Aztán, ott volt még az a fajta próbálkozás is, amikor valamilyen különleges vacsorát szerettem volna és egyik gyerek sem ette meg, ismerős? Ebből több kört is tettünk, pedig még csak 7 a legnagyobb és az első karácsonyán csak szopizott. Szóval ezzel is rúgtam pár kapufát.

Szépen lassan letisztult, hogyan nem csak túléljük, hanem meg is éljük a várakozást, az ünnepeket. Hittem én, de aztán újabb és újabb kihívásokkal néztünk szembe. Például, hogy hiába nőttek fel a gyerekeim úgy, hogy minden évben adakozunk, nincsenek elhalmozva sem, nem is “úri” világban nőnek fel, mégsem ismerik a valódi szegénységet, nélkülözést. Nem mondom, hogy sajnos, de sokszor érzem azt, hogy így nagyon nehéz megtanítani nekik, hogy értékeljék azt az ételt/játékot/örömöt/élményt, amit épp kapnak. Mert sok dolog kivételes. Mondjuk az is, hogy ennyi helyen jártak már és nem tévéből ismerik a világot. Rendes gyerekek, de azért gyerekek ízig-vérig.

Az adományozással kitartok, próbálok számukra is megfogható módokat keresni. Nemcsak élelmiszerrel próbálunk segíteni, hanem tavaly például összegyűjtöttük a már hibás műszaki cikkeket és nem a hulladékudvarba vittük, hanem egy speciális iskolába, ahol a diákoknak feladat és egy kis bevétel is. Idén nagyon tetszett a Gyereketetőn olvasott üres doboz, már van is dobozunk (de még gazdája nincs, ha esetleg tudtok személyesen ajánlani valakit, szívesen veszem). Próbálok igazán specifikus lenni és nem felejteni, hogy lehet, hogy akinek épp segítek, annak egész évben az első ajándéka lesz, ami tőlünk érkezik és nem csaphatom be holmi vackokkal. Őszintén sokkal jobban szeretek adni, mint kapni. Utóbbiban nem vagyok túl jó. Idén raktam össze a cipősdobozt, míg szalagért felszaladtam az emeletre a kicsi kipakolta és az édességeket kibontogatta belőle, mindezt kevesebb mint 1 perc alatt, úgy hogy még a dobozt is meg kellett kaparintania. Ugye megvan ez az érzés is csokis száj, papírok szanaszéjjel, ….? Szóval így próbálok hangulatban maradni, hol nevetve, hol a türelmemmel táncolva kisgyerekes anyukaként.

A családlátogatási menedzsment azóta már egy excel tábla kb, ki, mikor, hol lesz, hogy tudunk találkozni a család többi tagjával, mert a közelünkben senki sem lakik. Azért mégis ez lenne a cél, közben pedig sehol nem vagyunk igazán és borzasztóan elfáradunk.

Nekem ebben az “őrületben” nagyon nagy segítség, hogy semmit sem hagyok a végére, próbálom amennyire csak lehet leegyszerűsíteni. Átgondolom a feladatokat, majd átnézem, hogy mi is az, ami tényleg fontos és mi az, ami felesleges rongyrázás.

Először is, nagyjából átgondolom mit is fogok sütni, főzni. Így nagyjából tudom, hogy mire lesz szükségem. Egyrészt spórolni is lehet, ha kifogok addig egy-egy akciót, másrészt nem nyomaszt az utolsó percig, hogy még ezt is kellene venni, meg az X-nek még nincs semmi és az utolsó napra nem dől rám minden. A felnőtteknek csak jelképes pici ajándékot adunk.

Időben elkezdünk sütni, mézeskalácsot, már bőven lehet december elején is, aztán jöhet egy-két süti (amiből persze semmi sem marad 24-ére, de azért többször is futunk vele egy-egy kört, a megmentőm a fagyasztó, onnan legalább nem jár rá senki), a bejgli is bírja egy darabig fóliába csomagolva, hűtőben, így ezt sem hagyom az utolsó napokra. Sőt, sütni már egyáltalán nem sütök a karácsony előtti napokban, krémest valamikor az ünnepek között szoktam, amikor már lecseng a hajrá, a kaja kóma és együtt nekiállunk a lányokkal.

Az ovis-iskolás-szomszédos-barátos-stb. kis apróságokat sem hagyom a végére, általában egy minőségi tábla csokit választunk valamilyen aprósággal és egy kis h.m. kártyával ezekre az alkalmakra, ezeket is el szoktam egy hónappal előbb készíteni. A barátnőknek is előre veszek valami pici, de helyes dolgot és egy dobozba gyűjtöm mindezt, ami szem előtt van. Igen ott, hogy lássák a készülődés menetét, azt hogy mennyi embernek lehetünk hálásak.

A gyerekeket sem halmozzuk ajándékokkal. Általában könyveket kapnak és egy-két kisebb vagy közös ajándékot. Ezeket sem egyszerre adjuk át, hanem szépen lassan szállingóznak be a fa alá, esetleg bújnak meg itt-ott a házban a nap során. Nálunk így vált be, hogy jobban meg tudják élni az öröm pillanatát. A karácsonyfát 23-án éjszaka díszítjük, reggel ez az első ajándék.

Hogy mit várok idén? Az elcsendesedés és a béke érzetét. Nagyon nehéz éven vagyunk túl, de hogy egy dacos kétéves ezt mennyire fogja támogatni, háááááát… Majd elmesélem. Sok illúzióm nincs, de…. 🙂

Próbáljátok elengedni, amit csak kényszernek éreztek. Hagyjatok a fenébe mindent, amikor érzitek, hogy ez az a pillanat lehet, amire jövőre is emlékezni fogtok, sőt akár még 5 év múlva is. Ezer és egy naptár készült az elmúlt években, ahol ötletelnek alternatív adventi naptárakkal kapcsolatban, minőségi együttlétekre ötletekkel, meg készülődéshez tippekkel. Bármit is választotok, olyan legyen, ami természetesen jön mindegyikőtökből és nem rokkantok bele. Mert ez a legfontosabb.

Boldog ünnepeket kívánunk! ❤

• 

•